A Négy évszakban Kuźmiński az élet ciklikus, folyamatos természetére összpontosít, széles, filozófiai perspektívából szemlélve az emberi létet.

A mű narratívája egy közösség életútja köré épül, és minden évszak az élet egy-egy szakaszát jelképezi. Először, tavasszal, a meztelen életet látjuk, nyersen, névtelenül, éppen csak kialakulóban. Másodszor jön a Nyár, amikor az egyének társadalmi testté válnak, kulturális örökséggé nőnek, és új, szereteten és örömön alapuló kapcsolatokat alakítanak ki. Az Ősz az érettség hosszú időszakát jelenti, az emberek elmerülnek az időben, megtapasztalják a napok és évek múlását, a munkát, ami az emberi lét megkerülhetetlen alkotóeleme. A negyedik évszakban, a Télben a mozgás a mozdulatlanságba mutatkozik meg. Ez az évszak az újratöltekezés, a visszatekintés, a búcsúzás évszaka. Kuźmiński az utazást a Tavasz visszatérésével zárja, az Élet és Sors Istennőjének (utalás a szláv Żywia istennőre) alakjában. Ott, a világok közötti helyen a lelkek egyesülnek, hogy új kezdetet alkossanak.

A Négy Évszak így válik epikus utazássá, a sorsról szóló meditációvá és az élet ünnepévé. A kortárs tánctól a magyar néptáncon át a koreográfus szerzői stílusáig terjedő mozgásnyelvvel Kuźmiński eddigi egyik legambiciózusabb és legnagyobb kihívást jelentő művét állítja színpadra - fáradhatatlanul előadva a Közép-Európa Táncszínház fiatal társulatával.